Kapcsolat Gy.I.K. Felelősség    
 
Hírek

2010/12/29

A kérdésfeltevés átmenetileg szünetel.

köszönettel: a szerk.

2009/05/01

Kérjük Önöket, amennyiben a befizetéstől számított harmadik napon sem kaptak még választ értesítsenek bennünket, mert előfordul, hogy nem tudjuk a befizetőt beazonosítani.

köszönettel: a szerk.


   Keresés a válaszok között


Kereshet a kérdés azonosítójára, a korábban megadott névre és kérdésre, valamint a válaszra is.


   Statisztika

Összes kérdés: 2863
Ebből ma érkezett: 0


A keresés eredménye:

Takács Gyuláné 2010-04-09 22:11 [5286]
Tistelt online-jogász! Takács gyuláné vagyok Balatonőszödről. Azzal a problémával fordulok Önökhöz, hogy 2010.02.24-én megszűnt a munkaviszonyom. A cég, ahol dolgoztam, fizetett nekem életbiztosítást. Előre kifizették nekem 2010.december 27.-ig a biztosítási díjat, amit most vissza követel a cég, monván, hogy nem jár, mert már felmondtak. Ugyanakkor, én kézhez kaptam a felmondási tájékoztató 2009. november 31-én. Tehát a cég tudta nagyon jól, hogy meg fog szűnni a munkaviszonyom, ennek ellenére befizette az összeget. Szeretném tudni, hogy a visszakövetelt összeg jogosan követelhető-e. Segítségét előre is köszönöm. Tisztelettel: Takács Gyuláné

Kedves Kérdező ! A visszakövetelés jogossága függ a munkaszerződésétől, munkaviszonyt megszűntető dokumentumtól (rendes felmondás, közös megegyezés). Általánosságban elmondható, hogy a béren kívüli juttatások is csak a jogviszony fennálltáig járnak, hiszen a munkaviszonyhoz kötődnek, ha már nem áll fenn jogviszonya a munkáltatót fizetési kötelezettség nem terheli. Azonban, ha a munkáltató tényleg úgy fizette ki egész évre a díjat, hogy tudta, hogy a jogviszonya megszűnik, továbbá jogviszony megszűnésekor, elszámoláskor aláírták, hogy a felek egymással kölcsönösen elszámoltak, tartozás nem áll fenn, akkor utólag való visszakövetelés aggályos. Ebben az esetben akkor lehet eredményes a visszakövetelés, ha a munkáltató megtámadja közös megállapodás, elszámolási nyilatkozatot az aláírástól számított 30 napon belül. Kérdéses az is, hogy a biztosítási díj fizetését miként szabályozza a munkaszerződés, belső szabályzat, csak a jogviszony idejére jár, vagy ha adott évben akár 1 napot is munkaviszonyban áll, az egész évre vállalja a kifizetést a munkáltató. Az Mt. a jogalap nélküli kifizetésre tartalmazza azt a szabályt, hogy a munkáltató 60 napon belül követelheti vissza a jogalap nélküli, téves kifizetést, akkor nő meg 3 évre ez a határidő, ha a munkavállaló a kifizetés alaptalanságáról tudott. Jelen esetben Ön alappal feltételezhette azt, hogy a munkáltató tényleges szándéka volt az éves kifizetés, hisz tudta, hogy a jogviszonyát meg akarja szűntetni, így csak a kifizetéstől számított 60 napon belül követelheti vissza a díjat. A körülmények teljes ismerete nélkül nehéz konkrét választ adni, meg kell vizsgálni, hogy az éves kifizetésnek van e jogalapja, ha azt lehet megállapítani, hogy nincs, vizsgálni kell a 60 napot.

tisztelettel:
Dr. Tóth Edina



   OnlineJogász.hu
 
© www.onlinejogasz.hu ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer