Kapcsolat Gy.I.K. Felelősség    
 
Hírek

2010/12/29

A kérdésfeltevés átmenetileg szünetel.

köszönettel: a szerk.

2009/05/01

Kérjük Önöket, amennyiben a befizetéstől számított harmadik napon sem kaptak még választ értesítsenek bennünket, mert előfordul, hogy nem tudjuk a befizetőt beazonosítani.

köszönettel: a szerk.


   Keresés a válaszok között


Kereshet a kérdés azonosítójára, a korábban megadott névre és kérdésre, valamint a válaszra is.


   Statisztika

Összes kérdés: 2863
Ebből ma érkezett: 0


A keresés eredménye:

Szebeni Zita 2010-02-03 23:23 [5238]
Tisztelt Online Jogász! Szeretném segítségüket kérni az alábbi problémában. 40 éves vagyok, két gyermekem van. Cégemnél 1999. március óta állok alkalmazásba. Napi 3 óra az út munkába. Kisebbik fiam 2010. 01. 03.-án töltötte második életévét, ezzel egyidejűleg a GYED folyósításának ideje is lejárt. Jelenleg GYESen vagyok, de mivel férjem már több mint egy éve álláskereső, kénytelen vagyok én is munkába állni. Már a tavalyi év folyamán többször jeleztem szóban munkába állási szándékomat, melyre mindig az volt a válasz, hogy: „ a cég jelen gazdasági helyzete nem teszi lehetővé, hogy visszavegyenek”. Miután értesültem a fiam három éves koráig tartó védettségemről ( 90. §), szándékomat írásban is jeleztem cégem felé. A levelem hatására kb. 2 hét múlva jelentkeztek (szóban!) azzal, hogy ott nem, de a főnököm érdekeltségébe tartozó másik cégnél tudnak alkalmazni, beszéljük meg… A megbeszélés alkalmával felvetettem, hogy semmi kifogásom a váltás ellen, de az engem jelenleg megillető dolgokról ( mostani bruttó fizetésem, kb.2 hónap felmondás, 3 hónap végkielégítés, 1év biztos munkahely*) nem szeretnék lemondani. Akkor azt a választ kaptam, hogy nem lehet ezeket „átvinni”, pedig én úgy tudom, hogy a megkötendő új munkaszerződésbe minden ilyet ( felmondási idő, végkielégítés, 1 évig nem mondhat fel ) be lehetne írni. A bruttó fizetésemet pedig le akarják csökkenteni kb. a felére, illetve mivel kértem a hatórás munkavégzést még annyival lecsökkentenék. Bár a különbséget megkapnám. Sose dolgoztam még így és nem nagyon szeretnék, de a megélhetésünk a tét. A beszélgetés végén kértem gondolkodási időt, hogy átgondolhassam. Majd jeleztem, hogy így nem vállalom a váltást. Majd többszöri telefonbeszélgetés és egy személyes találkozó következett. Ezen a találkozón többek között biztosítottak arról, hogy nem akarnak nekem rosszat azzal, hogy „áthelyeznek a másik cégbe”, de ha nem megyek át, akkor a törvényben leirt védettség után biztosan elküldenek, és ez a másik cég mégis csak egy biztos munkahely hosszútávra. Illetve lehetne munkaügyi bírósághoz is fordulnom, de nincs olyan bíróság, amelyik kötelezhetné Őket arra, hogy alkalmazzanak, amikor már több embert elküldtek, mert a válság miatt a forgalmuk 60%-kal visszaesett. Próbáltam alaposan megfontolni, de nem tudom jól döntöttem-e. Elvállaltam a cégváltás április elejei dátummal (szerződés nincs még!), úgy hogy az engem megillető dolgok szinte mindegyikét az új munkaszerződésben biztosítják nekem. Megegyeztünk, hogy mindent kiszámolnak és leírnak nekem, de semmilyen írásbeli értesítés még a mai napig sem érkezett 1 hónap alatt. Kérdéseim a következők lennének: - A januári fizetésemet, amit a szabadságomra (45 nap összesen) számoltak, ugyan felemelték, de már 6 órásként számolták el, 8 órás helyett. A munkára jelentkezésemben kértem a 6 órás munkavégzést (dátum meghatározás nélkül- hiba volt?!), de ezt csak szóban engedélyezték és az eredeti munkaszerződésemet még nem módosítottuk 6 órára. Tudomásom szerint kérésemre a mt. 84§ b. pontja szerint 15 napon belül írásban kellett volna válaszolniuk, de nem válaszoltak. Jogos így a 6 órás elszámolás? - Ha még sem fogadnám el a cégváltást, akkor fel tudnak mondani idő előtt rendkívüli felmondással? „Mit kell ahhoz tenni,” hogy rendkívüli felmondással mondjanak fel valakinek? Pl., ha a gyerkőcök betegek lesznek és nem megyek dolgozni, ez lehet indok rendkívüli felmondásra? - A januári fizetésem után, most már úgy látom, hogy én csak rosszul jöhetek ki ebből a cseréből és azt keresik hogy szabadulhatnak meg tőlem, Ön szerint meg tehetem és „jobban járok”, ha megegyezem egy fix összegben a főnökömmel és közös megegyezéssel megválunk egymástól? Segítségét előre is megköszönöm, Tisztelettel: egy aggódó anyuka

Kedves Kérdező ! A cégváltás azt vonja maga után, hogy az eredeti cégénél a jogviszonyt meg kell szűntetni, akkor kell kifizetniük a járandóságot, ha munkáltatói rendes felmondással vagy közös megegyezéssel ilyen tatalommal szűnik meg a munkaviszonya. Figyelemmel arra, hogy védett, munkáltatói rendes felmondás szóba se jöhet, csak a közös megegyezés, amibe azt foglalnak, amit szeretnének, amiben megállapodnak, így az eredeti munkáltatója vállalhatja, hogy mindent kifizet ami rendes felmondásnál járna. A legjobban akkor járna, ha az eredeti munkáltatója, eredeti, magasabb összegű szerződése szerint kiadná a szabadságát, majd a felmondási járandóságokat, ezt követően kötne új szerződést (ha szeretne). Amíg a jogviszonyát nem szűntették meg, nem köthető új munkaszerződés, a szabadságot csak az a munkáltató tudja kiadni, ahol jelenleg alkalmazásban áll. Azt kell mérlegelni, hogy a védettség ideje alatt el tud e helyezkedni új cégnél, mivel beváltható az ígéretük, hogy a védettség után felmondanak, vagy ha bizonytalan a munkaerőpiac, elfogadja e kevesebb pénzért a biztosabb állást (bár az se garancia, hogy a védettség után megtartják, lehet arra megy ki a játék, hogy kisebb összegű járandósággal tudják elküldeni) Ha úgy érzi, hogy el tud helyezkedni, maradjon a mostani cégnél, esetleges felmondás esetén magasabb fizetéssel kell számolniuk a járandóságokat. Rendkívüli felmondást csak súlyos gondatlan vagy szándékos kötelezettségszegés esetén lehet alkalmazni, szűk körben, szigorú szabályok betartásával, nem hiszem, hogy ezzel élnének. ( indok pl. igazolatlan távollét, mtó gazdasági érdekeinek súlyos csorbítása, lopás…) A közös megegyezés mindig lehetőség a megszűntetésre, itt a kérdés az, hogy mennyit fizetnének és mikor tudna elhelyezkedni. Ha nincs konkrét, új állás én nem szűntetném meg a jogviszonyomat, kivárnám a védettséget, addig is kapok munkabért Gyes-t, közben keresnék más céget, ha felmondanak, akkor meg még nekik kell a járandóságokat kifizetni.

tisztelettel:
Dr. Tóth Edina



   OnlineJogász.hu
 
© www.onlinejogasz.hu ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer