Kapcsolat Gy.I.K. Felelősség    
 
Hírek

2010/12/29

A kérdésfeltevés átmenetileg szünetel.

köszönettel: a szerk.

2009/05/01

Kérjük Önöket, amennyiben a befizetéstől számított harmadik napon sem kaptak még választ értesítsenek bennünket, mert előfordul, hogy nem tudjuk a befizetőt beazonosítani.

köszönettel: a szerk.


   Keresés a válaszok között


Kereshet a kérdés azonosítójára, a korábban megadott névre és kérdésre, valamint a válaszra is.


   Statisztika

Összes kérdés: 2863
Ebből ma érkezett: 0


A keresés eredménye:

Budai Kornélné 2009-11-16 18:33 [5142]
isztelt Ügyvéd Asszony/Úr! Két és -féléve meghalt a férjem, a hagyatéki tárgyaláson mivel a lakás kettőnk nevén szerepelt, az Ő felének egyötöd részét 3 jelenlegi közös gyermekünk, jómagam és az első házasságából lévő fia kapta meg. A fiú kb. 35 éve nem látta a apját, s amikor rájöttem, milyen beteg a férjem, a magyar, majd a Nemzetközi Vöröskereszt által megtaláltam, jóllehet, már többször is kerestettük. San Franiscoban él, teljesen lezüllött, lepusztult állapotban, édesapja halálalakor még egy lapot, egy köszönőlevelet sem írt. Legkisebb fiam Los Angelesben él, de vele sem keresi a kapcsolatot – most úgy látszik, mi tüntünk el....Az is említésre méltó, hogy az örökség után járó költségekhez, temetési-stb egy fillérrel nem járult hozzá és a mai napig nem is jelentkezik. Ugyancsak mi fizettünk minden illetéket is. Vajon ő mit tud csinálni a kb. 8-10 négyzetméteres hellyel a lakásban? Mert mi semmit, sem eladni, elcserélni, netán jelzálogként sem tudjuk felhasználni. De még nincs vége kérdezendőnknek: IX.25-én sajnos szívelégtlenségben meghalt 35 éves (iker fiam) és most kezdődik hamarosan a hagyatéki tárgyalás. Eddig úgy tudtuk, hogy gyermeke után mindent az apa, vagy anya örököl, most említették, hogy a tárgy: pl. egy vadonatúj autó, amit szegény fiam úgy kapargatott össze) fele a 3 fiúé, beleértve az első házaságból származó fiút is, esetleg engem ki is lehet hagyni. Mit tud 3-4 tulajdonos egy autóval csinálni? Különönösen, hogy fennáll a földrajzi távolság is. Különönöen most, hogy az autók árai napról-napra olcsóbbak és egyáltalán nem kelendőek. Nincs pénzük az embereknek. . . Szándékom különben is az volt, hogy eladván az autót, az öszeget két gyermekemnek adom, picit valameddig hadd éljenek lazábban. Lakótelepen, 3 szobás lakásban most már csak ketten maradtunk legidősebb fiammal, s nem tudjuk, meddig bírjuk állni a rezsit stb Ezért is szeretnénk elcserélni. Bár a lakótelepeken leginkább gazdag emberek élnek, hisz csak ők tudják gondtlanul kifizetni a rájuk eső részeket, mi mégsem közéjük tartozunk. Kérem szíves válaszukat, üdvözlettel: Budai Kornélné, egy fájó szívű édesanya

Tisztelt Kérdező! A hagyatékot végrendelet hiányában a törvényes öröklés rendje szerint kell átadni. Ennek megfelelően a férje tulajdoni hányadát a lakásingatlanban három közös és egy korábbi házasságból származó gyermeke szerezte meg, ön a lakásingatlanon vélhetően özvegyi jogot szerzett. A temetési költségek férje korábbi házasságból származó gyermekétől követelhetőek, bár önkéntes teljesítés hiányában ténylegesen nehéz a követelés érvényesítése, hiszen azt a San Franciscoi hatóságoknál lehetne megtenni - bár ha fia kint él az Álamokban, a követelés érvényesítésében el tud járni. Az öröklési illetéket a közös gyermekek csak a rájuk eső rész tekintetében kelett, hogy befizessék, a korábbi házasságból származó gyermektől az APEH fogja köv etelni az illetéket, amelyet ha határidőben nem fizet be, azt kamatok is fogják terhelni. Ez azért lehet érdekes az Önök szempontjából, mert az adóhatóság a tartozást az ingatlanrészre ráterhelheti, és akkor az értékesítés még nehezebbé válik. Javaslom, hogy vegyék fel a kapcsolatot ezzel a testvérrel, és valamilyen módon szerezzék meg tőle az ingatlan tulajdoni illetőségét - vegyék meg, ajándékozás, stb - mert ez az ingatlannal való rendelkezés akadályát elhárythatja, vagyis kevesebb ebmernek kell egyetértenie az ingatlannal való rendelkkezés körében. Ön, mint özvegyi jog jogosult jogosult az egész ingatlant használni, tehát abba az Ön engedélye nélkül senki, még a gyermekek, akik tulajdonoisok sem költözhetnek be. Gyermeke halálakor, amennyiben nincs leszármazója, a szülők örökölnek. Mivel a férje elhunyt, a gyermeke hagyatékának 1/2-ed részét testvére, és férje korábbi házasságból származó gyermeke kapja egymás közt egyenlő arányban. Ekként a hagyatékból ténylegesen részesülnek a testvérek és a féltestvérek. A hagyatéki tárgyaláson az örökösök egyezséget is köthetnek, a féltestvér (és a vér szerinti testvérek is) a hagyatékról lemondhatnak, ebben az esetben illetéket sem kell fizetniük. Mivel egy autó 1/6-od része a hagyaték tárgya a féltestvér esetén, így van esély az egyezségre, vagy a hagyatékról lemondhat, ha másként nem, hát megfelelő ellenérték fejében (a befizetendő illetéket is figyelembe vehetik).

tisztelettel:
Dr. Bagó-Rónai Ivett



   OnlineJogász.hu
 
© www.onlinejogasz.hu ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer