Kapcsolat Gy.I.K. Felelősség    
 
Hírek

2010/12/29

A kérdésfeltevés átmenetileg szünetel.

köszönettel: a szerk.

2009/05/01

Kérjük Önöket, amennyiben a befizetéstől számított harmadik napon sem kaptak még választ értesítsenek bennünket, mert előfordul, hogy nem tudjuk a befizetőt beazonosítani.

köszönettel: a szerk.


   Keresés a válaszok között


Kereshet a kérdés azonosítójára, a korábban megadott névre és kérdésre, valamint a válaszra is.


   Statisztika

Összes kérdés: 2863
Ebből ma érkezett: 0


A keresés eredménye:

Tóth Zsófia 2009-09-11 22:12 [5090]
Üdvözlöm! A következőben kérem a segítségét! Szerződésem szerint hostessmunkára szerződtem le augusztus 4-től határozatlan időre. A munka augusztus 19-éig tartott, amit a munkáltatóm egy későbbi dokumentummal igazol is. A szerződésben a fizetési határidőnek az utolsó munkanapot követő 3. napot rögzítette. Azonban többszöri szóbeli felszólítás után sem kaptuk meg a fizetésünket. Már 3 hete húzódik a dolog, mindennap más kifogással áll elő a munkáltatóm, többször hazudta már, hogy utalta a pénzt, aztán saját maga be is vallotta, hogy mégsem. Sőt utalási bizonylatot is kaptunk, ami feltehetően hamis! Mit tehetünk ebben az esetben? Ha munkaügyi pert akarunk indítani, beadhatjuk közösen (ketten vagyunk érintettek)? Illetve javasolták, hogy először egy fizetési felszólítást küldjünk, ennek mi a módja hivatalosan? Az számít, hogy a szerződésben szereplő munkáltatóm magyar állampolgár, de cégnek(mint munkáltató) egy dubai cég van rögzítve? Én gyöngyösi vagyok, a barátnőm, akivel együtt dolgoztam, pesti és a munkáltatóm is budapesti lakos. Gondolom célszerű a pesti bíróságra beadni! A munkaügyi pernek is vannak költségei, vagy a végén a vesztes fizeti? Segítségét előre is köszönöm!

Kedves Kérdező ! Ellentmondásos a levelében az, hogy határozatlan idejű szerződése volt de a munka csak augusztus 19-ig tartott, ha megvan határozva az utolsó munkanap, akkor csak határozott idejű jogviszony létesülhet. A kérdésében azonban ezt nem kifogásolta, így a fizetési késedelemmel kapcsolatosan a válaszaim az alábbiak: - Először felszólítani érdemes a munkáltatót, ajánlott ügyvédi felszólító levéllel tenni. Küldhet Ön is felszólítást, de azt kevésbé veszik komolyan. A levélben annak kell szerepelnie hogy milyen jogviszony alapján, milyen jogcímen, mennyit kér fizetni, feltüntetve a teljesítési határidőt, jelezni hogy nem teljesítés esetén jogi útra tereli az ügyet. - Fizetési felszólítás eredménytelensége esetén el kell dönteni, hogy peres úton érvényesíti jogát vagy nem peres úton fizetési meghagyással. Mind két esetben lehetőség van együttperlésre, mint egyszerű pertársaság. 51. § Több felperes együtt indíthat pert, illetőleg több alperes együtt perelhető, ha: b) a perbeli követelések ugyanabból a jogviszonyból erednek; c) a perbeli követelések hasonló ténybeli és jogi alapból erednek, és ugyanannak a bíróságnak az illetékessége a 40. § rendelkezéseinek alkalmazása nélkül is mindegyik alperessel szemben megállapítható. Sok esetben azonban a bíróság elkülöníti az ügyeket, mert az ügykezelés szempontjából egyszerűbb. - A bíróság illetőségét az alperes, a munkáltató székhelye határozza meg, de annak ellenére, hogy ez Dubaiban van, magyar bíróság is illetékes lehet az ügyben ha, a szokásos munkavégzési hely Magyarországon volt, ebben az esetben a munkavégzés helyének a bírósága lesz illetékes. A P. 349/B § (2) bekezdése szerint: Munkaügyi perre kizárólag a munkáltató székhelye szerinti, illetőleg a munkáltató azon telephelye szerinti munkaügyi bíróság illetékes, ahol a munkavállaló munkaszerződése alapján munkát végez, vagy végzett. - A munkaügyi perben a kereset benyújtásakor nem kell illetéket leróni, illetékfeljegyzési jog van, ami azt jelenti, hogy a per végén dönt a bíróság az illetékviselésről. Ha nyernek, nem fizetnek illetéket, ha veszítenek a pertárgyérték 6 %-át fizetik meg illetékként, továbbá a másik félnek járó, bíróság által megítélt ügyvédi munkadíjat, ha a másik fél ügyvéddel járt el.

tisztelettel:
Dr. Tóth Edina



   OnlineJogász.hu
 
© www.onlinejogasz.hu ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer