Kapcsolat Gy.I.K. Felelősség    
 
Hírek

2010/12/29

A kérdésfeltevés átmenetileg szünetel.

köszönettel: a szerk.

2009/05/01

Kérjük Önöket, amennyiben a befizetéstől számított harmadik napon sem kaptak még választ értesítsenek bennünket, mert előfordul, hogy nem tudjuk a befizetőt beazonosítani.

köszönettel: a szerk.


   Keresés a válaszok között


Kereshet a kérdés azonosítójára, a korábban megadott névre és kérdésre, valamint a válaszra is.


   Statisztika

Összes kérdés: 2863
Ebből ma érkezett: 0


A keresés eredménye:

Nagy Edina 2009-08-19 16:00 [5063]
T. Online Jogász, A kérdésem gyed alatti/utáni munkába állással kapcsolatos. Szülésemet megelőzően (2007. december) egy multinacionális cégnél dolgoztam, határozatlan idejű szerződéssel. 2007.novembere óta szülési szabadságon (illetve TGYÁS, majd GYED) vagyok. 2009. márciusában írásban és szóban is jeleztem munkáltatóm felé, hogy ez év végén szeretnék munkába állni, a bölcsődei férőhely illetve a beszoktatás függvényében. Ekkor pozitív visszajelzést kaptam, de semmi konkrét időpontban nem állapodtunk meg. Júniusban, amikor biztossá vált gyermekem bölcsődei elhelyezése ismét jeleztem írásban munkáltatóm felé, hogy november-december magasságában szeretnék munkába állni. Most, 2 hónap után egy kétsoros e-mailben közölte, hogy az általam megjelölt időpontban nem tud munkát biztosítani, és térjünk rá vissza jövőre valamikor. Ezt én sem anyagilag, sem a bölcsőde miatt és azt hiszem a jogaimat illetően sem tehetem meg. Szeretnék legkésőbb januártól, fizetésnélküli szabadságomat megszakítva, gyes igénylése mellett dolgozni. Úgy tudom, hogy a munkáltatóm köteles visszavenni ( a munkaköröm jellegéből adódóan nem tud megszűnni ennél a cégnél, de egy emberes állás), bár helyemre határozatlan idővel felvettek egy kollégát. Nem csak határozott idejű szerződést köthettek volna a helyemre? A kérdésem: megteheti a munkáltató, hogy elutasít? Ha nem, mi lenne a következő lépés, amit tehetek annak érdekében, hogy érvényesítsem a jogaimat, anélkül, hogy támadónak tűnnék? Egyáltalán mi a menete annak, hogy párbeszédet kezdeményezzek a munkáltatómmal, hogy januártól dolgozhassak? Érdemes jogi paragrafusokra hivatkoznom írásban? De gondolom Ők is tudják ezeket, csak bepróbálkoztak nálam….kérem, válaszát, amennyiben módjában áll jogszabályi helyekkel együtt. Köszönöm, várom válaszát, Üdv., N. Edina

Kedves Kérdező ! A Munka Törvénykönyve konkrét paragrafust nem tartalmaz olyan tartalommal, hogy a Gyed-ről visszajövőt a munkáltató köteles foglalkoztatni (Mt. 102. §), de ez a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségéből vezethető le és a bírói gyakorlat is egyértelműen ezt támasztja alá. Először az 1 év 24 hétre arányosan járó szabadságot kell kiadni, majd a munkaszerződés szerinti munkakörben foglalkoztatni, bérfejlesztést végrehajtani. A munkakörére csak határozott időre alkalmazhat mást a munkáltató, az Ön a munkaviszonya megszűnik vagy más munkakörben biztosíthatja a munkáltató a más munkavállaló továbbfoglalkoztatását. Javaslom, írásban ismételten szólítsa fel a munkáltatót, hogy biztosítsa az alkalmazását az Ön által megjelölt időponttól, vagy ha nem tudja, állásidő szabályai szerint fizessen arra az időre személyi alapbért amíg nem tudja alkalmazni. Ha nincs vagy nemleges válasz jön, írjon újabb levelet, ahol a végére írja bele, hogy ha kötelességének nem tesz eleget jogi úton érvényesíti jogait. Ha így se tesz eleget kérésének a munkáltató az illetékes munkaügyi bírósághoz fordulhat, illetve ügyvéd segítségét veheti igénybe, hátha a per előtt meg tudnak egyezni. Az irányadó az, hogy a munkáltatónak kötelessége visszavenni az Ön által megjelölt időpontban !

tisztelettel:
Dr. Tóth Edina



   OnlineJogász.hu
 
© www.onlinejogasz.hu ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer