Kapcsolat Gy.I.K. Felelősség    
 
Hírek

2010/12/29

A kérdésfeltevés átmenetileg szünetel.

köszönettel: a szerk.

2009/05/01

Kérjük Önöket, amennyiben a befizetéstől számított harmadik napon sem kaptak még választ értesítsenek bennünket, mert előfordul, hogy nem tudjuk a befizetőt beazonosítani.

köszönettel: a szerk.


   Keresés a válaszok között


Kereshet a kérdés azonosítójára, a korábban megadott névre és kérdésre, valamint a válaszra is.


   Statisztika

Összes kérdés: 2863
Ebből ma érkezett: 0


A keresés eredménye:

Magda 2009-02-08 21:01 [4841]
2001-ben vettünk egy telket, 2 400 000Ft-ért. A vételi ár után a 10% illetéket csak akkor kellett volna befizetnünk, ha négy éven belül nem épül fel a házunk, amit addig már érvénybe lépett lakhatási engedéllyel tudunk igazolni. A használatbavételi engedélyt 2004-ben megkaptuk. Fellélegeztünk, hogy ezzel vége az egész rémálomba illő adminisztrációnak, és elmulasztottuk még külön bejelenteni az Illetékhivatalnak is, hogy megkaptuk az engedélyt, annak ellenére, hogy évekkel korábban egy levélben erről a kötelezettségünkről tájékoztattak. Most kaptunk egy levelet az APEH-től, hogy amennyiben nem fizetünk be 240 000 Ft-t illetéket és ugyanannyi késedelmi kamatot a tartozásunk végrehajtható. Írtunk egy kérelmet, hogy tekintsenek el ettől, mivel csak a bejelentési kötelezettséget mulasztottuk el. Okmányokkal igazoltuk, hogy nem is lett volna illetékköteles az építkezés. Amúgy meg évente készítettünk adóbevallást, és mindig abban a hiszemben hagytak, hogy minden rendben van, pedig akkor már az Illetékhivatal az APEH-hez tartozott. Akkor nem erkölcstelen ez a horribilis összegű késedelmi kamat? Most kaptuk meg a határozatot, hogy a kérelmünket elutasították, de 15 napon belül fellebbezhetünk. Egyébként mi a kérelmet 2008. 09.17.-én írtuk, az APEH az elutasító határozatot 2009.01.20.-án. Úgy tudom, hogy van egy határideje a válaszadásnak (talán 30 nap?), amit ha elmulasztanak, nem kell befizetnünk. Tehetünk még bármit is? Jogszerű ez így? Arányban van ez az összeg a "bűncselekménnyel"? Mindketten alkalmazottak vagyunk, látható jövedelemmel. Soha nem követtünk el egy fillér adócsalást sem. Tényleg erről szól a magyar jogrendszer?

Kedves Kérdező! 2005. május 10-től a hatályos illetéktörvény szerint (26.§ 2. bek) a 4 év eltelte után nincs szükség külön a használatbavételi engedélyt bemutatására, hanem az Apeh keresi meg az építésügyi hatóságot. Azonban az Önök esetében sajnos még a korábbi jogszabályállapotot alkalmazza a hivatal teljesen jogszerűen, ami szerint Önök kötelesek lettek volna bemutatni az engedélyt. A méltányossági kérelemben előadottak és az adásvételnél keltekezett iratok függvényében mód lehet a korábbi illetékkiszabó határozat (fizetési meghagyás) kézbesítési vélelmének megdöntésére, ismételten előadva, hogy a jelenlegi törvény nem ír elő használatbavételi engedély bemutatást. Javaslom, hogy még a fellebbezésre nyitva álló határidőben keressenek fel helyi ügyvéd kollégát, aki az iratok részletes ismeretében fog tudni választ adni arra, hogy van-e reális esély az illetékfizetés elkerülésére. A jogrendszert firtató kérdésre válaszul: nem kimondottan a "jogrendszer" tehető hibássá, azonban tény, hogy az államháztartási hiány betömködésére a hivatalok minden rendelkezésükre álló módszert igénybe vesznek és nem kivétel ez alól a sokszor méltánytalan, vagy annak tűnő jogértelmezés sem. Szintén ilyen eszköz a méltányossági kérelmek elfogadásának szűkítése.

tisztelettel:
Dr. Nyul Balázs
drnyulbalazs@onlinejogasz.hu



   OnlineJogász.hu
 
© www.onlinejogasz.hu ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer