Kapcsolat Gy.I.K. Felelősség    
 
Hírek

2010/12/29

A kérdésfeltevés átmenetileg szünetel.

köszönettel: a szerk.

2009/05/01

Kérjük Önöket, amennyiben a befizetéstől számított harmadik napon sem kaptak még választ értesítsenek bennünket, mert előfordul, hogy nem tudjuk a befizetőt beazonosítani.

köszönettel: a szerk.


   Keresés a válaszok között


Kereshet a kérdés azonosítójára, a korábban megadott névre és kérdésre, valamint a válaszra is.


   Statisztika

Összes kérdés: 2863
Ebből ma érkezett: 0


A keresés eredménye:

gicza 2007-03-12 23:07 [2672]
Tisztelt Cím ! Közalkalmazottként dolgozom 1997. szeptember 06-óta a munkahelyemen. Belépésem els? napjától tagja vagyok a dolgozók érdekvédelmi szövetségének a szakszervezetnek is. Kérdésem, mivel 2006. július 27-e óta betegállományban vagyok, 2006. augusztus 01-vel megszüntették a munkakörömet (51 évesen). Három f? munkakörét kellett megszüntetni, mivel a tervezett állományleépítést végre kellett hajtani. A másik két dolgozónak ajánlottak másik munkakört, én pedig arról értesültem, hogy nekem nem akarnak, és nem is fognak másik munkakört ajánlani. Jogosan tették-e, mikor az elöljáró ügyirata alapján (levélszámú hivatkozás) nem az én munkakörömet kellett volna megszüntetni, hanem egy teljesen más osztályon dolgozóét. A szakszervezet, mely érdekvédelmi képviselet, beleszólási joggal nem rendelkezhetett az igazgató tiltása alapján, vagy nem is akart. A tíz év alatt becsületesen, tisztességesen végeztem a munkámat, soha szóbeli, és írásbeli figyelmeztetést nem kaptam, ezzel ellentétben minden évben dicséretben részesítettek végzett munkám alapján. Elmúltam 50 éves, már nem létezik a "védettség" ? Választási lehet?ség is fennállhatott volna, mivel "jó" nyugdíjjal rendelkez? nyugdíjas közalkalmazottakat foglalkoztat az igazgató ! Mérlegelni nem lehetett volna ? 2007. május 16-ig tart betegállományom, utána a 2006. évre járó szabadságom, majd 2007-évre (30 nap egy évre) az id?arányosan kivehet?. A felmentési id? ebben az esetben mennyi lehet, és végkielégítésre is milyen mértékben vagyok jogosult? Utazási hozzájárulás (helyi bérlet) ez évre (2007.) munkaviszonyom megsz?néséig még jár-e? Köszönöm válaszát, tisztelettel: Gicza

Kedves Kérdez? ! Az értelmezésem szerint a betegállomány nem jelent mást, mint a táppénzt. A leveléb?l az derül ki, hogy 2006. 07.27. óta van táppénzen, egészen 2007. 05.16-ig, a felmentést pedig már közölték Önnel (ezt csak gondolom, a közlés idejét nem jelölte meg, csakhogy a munkkaöre 2006. 08. 01.el megsz?nt). Abban az esetben, ha közölték a felmentést, az jogellenes, hiszen táppénz alatt nem lehet a munkavállalónak felmondani, még akkor sem ha megsz?nt a munkaköre. A felmentést a Kjt. 30. § a) pontjára lehet alapozni, azt mondja ki ugyanis, hogy ha megsz?nt a munkáltatónak az a tevékenysége, amelyben a közalkalmazottat foglalkoztatták a munkáltató felmentéssel megszüntetheti a jogviszonyt. Mindenképpen köteles felajánlani más munkakört. 2007. 01.01-t?l annyi változás történt e tekintetben, hogy korábban csak végzettségnek és képzettségnek megfelel? munkakört lehetett felajánlani, most már bármilyen más, üres munkakört. Ha nem ajánlott fel semmit, vagy nem rögzítette, hogy azért nem tud más munkakört felajánlani mert nincs üres munkakör akkor egyértelm?en jogellenes a felmentés. A szakszervezeti tisztségével kapcsolatosan az Mt. a következ?ket tartalmazza: 23. § (1) A munkáltatónál képviselettel rendelkez? szakszervezet jogosult a munkavállalókat, illetve ezek érdekképviseleti szerveit közvetlenül érint? jogellenes munkáltatói intézkedés (mulasztás) ellen kifogást benyújtani. (2) A kifogást a munkáltató vezet?jéhez, a kifogásolt intézkedésr?l való tudomásszerzést?l számított öt munkanapon belül kell benyújtani. Kifogást az intézkedés megtételét?l számított egy hónapon túl nem lehet benyújtani. (3) Nincs helye kifogásnak, ha az intézkedéssel szemben a munkavállaló jogvitát kezdeményezhet. Ett?l eltér?en, ha a munkáltató a szakszervezeti tisztségvisel? munkaviszonyát a közvetlen fels?bb szakszervezeti szerv el?zetes egyetértése hiányában szüntette meg rendes felmondással, a munkáltatónál képviselettel rendelkez? szakszervezet jogosult kifogás benyújtására. (4) Ha a munkáltató a kifogással nem ért egyet, egyeztetésének van helye. A kifogással kapcsolatos egyeztet? tárgyalást a kifogás benyújtásától számított három munkanapon belül kell megkezdeni. Ha az egyeztetés hét napon belül nem vezet eredményre, az eredménytelenség megállapításától számított öt napon belül a szakszervezet bírósághoz fordulhat. A bíróság nemperes eljárásban, tizenöt napon belül dönt. (5) A kifogásolt intézkedést a munkáltató és a szakszervezet közötti egyeztet? tárgyalás befejezéséig, illetve a joger?s bírósági döntésig végrehajtani nem lehet, illetve végrehajtását fel kell függeszteni. Összefoglalva ezt részt, a szakszervezet kifogásolhatj a felmentést. A kifogás benyújtására azonban kötelezni nem lehet. A munkkaör megsz?ntetésének a jogosságához érdemben nem tudok hozzászolni,mer kellene a fenntartói vagy itézményvezet?i döntés. Nyílvánvalóan csak akkor jogszer? a felmentése, ha a döntés ténylegesen az Ön munkakörét érint. Azonban ha létszámleépítésr?l van szó, akkor munkáltatói mérlegelési döntés, hogy kit bocsát el, azt érdemben kifogásolni nem lehet. Sajnos olyan, hogy védett kor nincsen, annyit ír csak az Mt., hogy aki nyugdíj el?tt 5 évvel van, annak csak különös indokolt esetben lehet felmondani. A baj az, hogy a gyakorlatban ez nem m?ködik, a bíróság bármely indokot elfogad. Felmentését jogszer?en csak a táppénz leteltét követ?en lehet közölni, a felmondási id? leghamarabb a táppénz után 30 nappal kezd?dhet meg. A hossza a közalkalmazotti jogviszonyban tötött id?t?l függ. Ha csak 1997. óta közalkalmazott akkor a felemtési id? 60 nap 1 hónap (ha betölti a 10 évet 2 hónap, Végkielégítése 3 havi, ha betölti a 10 évet 4 havi. A felmentési id? jogszerz? id?nek számít, így figyelembe kell venni a felmentési id?, végkielégítés megállapításánál, tehá ha a felmentése elnyúlik szeptemberre, akkor betölti a 10 évet, így magasabb fokozattal kell számolni. mIvel jogaszerz? id? a felmentés, így ugyanúgy jár valamennyi kedvezmény is (ruhapénz, étkezési jegy, utazási kedvezmény..).

tisztelettel:
Dr. Tóth Edina
drtothedina@onlinejogasz.hu



   OnlineJogász.hu
 
© www.onlinejogasz.hu ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer